A gumiabroncs tárolás nagy körültekintést igényel, mivel így jelentősen hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a gumi élettartama növekedjen és ne menjen tönkre idő előtt. Az abroncsok jellemzője, hogy a gumi idővel öregszik. Az anyag elöregedésének kérdését nem szabad félvállról venni, a szakértők szerint a 6-8 éven át letárolt abroncsokat már nem szabad újra csatasorba állítani vagy eladni, mivel az anyag minden bizonnyal már veszített minőségéből, még akkor is, ha szabad szemmel ez nem látszik rajta. A gumik öregedését a gyártók különféle adalékanyagok hozzáadásával igyekeznek lelassítani, valójában azonban, a helyes tárolással mi magunk is tehetünk azért, hogy az anyag állásában kevésbé öregedjen.
A gumiabroncs tárolást sokan nem szeretnék egy erre a célra specializált cégre vagy szervizre bízni, ilyenkor az alábbi alapszabályokat érdemes betartani:
- Felnivel vagy felni nélkül: A tárolás egyik változata, amikor a gumikat a felniről leszedik és állítva helyezik el, időnként pedig megforgatják, a másik pedig, amikor az abroncs a felnin marad, ebben az esetben a gumikat egymásra lehet pakolni, így kisebb helyet foglalnak.
- Tárolás előtt: Lényeges, hogy az abroncsokat tisztítsuk meg, mossuk le, mielőtt eltárolnánk a következő szezonig. A bordák közötti felületeket se hagyjuk ki, mintha csak a fogunkat mosnánk. Mind a nyári, mind pedig a téli gumiknál fontos ez a lépés, utóbbi esetben különösen, mivel az útszóró sók maró hatásának köszönhetően az anyag állaga romolhat. A tisztításhoz szükség lesz tisztítószerre, slagra, kefére és törlőkendőre is.
- A helyszín: A tárolásra egy olyan helyszínt válasszunk, ahol nem lesz különösebben útban. Célszerű egy száraz helyiséget kijelölni erre a célra, ahol a relatív páratartalom 65% alatt mozog. A gumikat ne érje közvetlen erős napfény és markáns mesterséges fény se! Szerencsés, ha az abroncsok tárolására szánt helyen nem fagy és túl meleg sincsen, az ideális a 15-25 Celsius-fok közötti hőmérséklet. Károsíthatja az anyagot az is, ha olajjal, zsírral festékkel üzemanyaggal érintkezik.
- A jelölés: Sok fejtöréstől megkímélhetjük magunkat, ha az abroncsokon feltüntetjük, hogy mely pozícióban voltak, vagyis honnan lettek kiszerelve és milyen menetirányban. Célszerű krétával a gumi futófelületén vagy a belső felén rögzíteni a fontos információkat. Ezzel megakadályozhatjuk a gumik összekeveredését.
- Ne zacskóban: Az abroncs szettekhez jellemzően nagy zsákot adnak. Elsőre jó ötletnek tűnhet ebben letárolni a nem használt gumikat, a valóságban azonban ez nem biztos, hogy a legjobb döntés. A zsákokban ugyanis nincs szellőzés, így az befülledhet, ami az anyag minőségét negatív irányba befolyásolja.
- A nyomás: Előfordulhat olyan helyzet is, hogy az abroncsot nem veszik le a járműről, egyszerűen csak leállítják télire az autót (például egy lakóautót). Ezekben az esetekben a gumi marad a helyén, a levegő nyomását azonban érdemes 0,5 barral emelni vagy ha ez nem szimpatikus megoldás, akkor célszerű bakra állítani.
A gumiabroncsok a szezon elmúltával ismét előkerülnek. Mielőtt megtörténne a visszaszerelésük, célszerű alaposan átvizsgálni mindegyik abroncsot, hogy nem keletkezett-e rajtuk véletlenül bármiféle sérülés. Amennyiben ilyet tapasztalunk, kérjük ki szakértők útmutatását!
További tudnivalók
-
Hány év garancia jár a fényezésre?
Gyári fényezés esetén 2 év garancia jár a nem megfelelő fényezésekre, javított fényezés esetén 1 év garanciát biztosítunk.
Tovább -
Hogyan óvhatom a fényezést?
Érdemes kerülni az agresszív mosószereket és a gépi mosó használatát, a védett helyen történő parkolás pedig segít megelőzni a mattulást.
Tovább -
Mi az ózonos fertőtlenítés?
Az ózonos fertőtlenítés teljesen vegyszermentes fertőtlenítést biztosít, alkalmas higiéniai kezelésként, allergiamentesítésre, szagtalanításra.
Tovább -
Tárolhatom önöknél a gumiabroncsokat?
A gumiabroncs tárolás nagy körültekintést igényel, mivel így jelentősen hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a gumi élettartama növekedjen.
Tovább