A gumiabroncs tárolás nagy körültekintést igényel, mivel így jelentősen hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a gumi élettartama növekedjen és ne menjen tönkre idő előtt. Az abroncsok jellemzője, hogy a gumi idővel öregszik. Az anyag elöregedésének kérdését nem szabad félvállról venni, a szakértők szerint a 6-8 éven át letárolt abroncsokat már nem szabad újra csatasorba állítani vagy eladni, mivel az anyag minden bizonnyal már veszített minőségéből, még akkor is, ha szabad szemmel ez nem látszik rajta. A gumik öregedését a gyártók különféle adalékanyagok hozzáadásával igyekeznek lelassítani, valójában azonban, a helyes tárolással mi magunk is tehetünk azért, hogy az anyag állásában kevésbé öregedjen.
A téli gumi és a nyári gumi tárolása esetén két út áll előttünk: vagy rábízzuk egy erre a célra specializált cégre, szervizre vagy pedig a saját magunk keresünk egy erre alkalmas helyet, garázst. Előbbi esetben biztosak lehetünk abban, hogy a gumi tárolás szakszerűen történik majd, és egy sokkal kényelmesebb megoldás, mintha mi magunk tárolnánk. A Petrányi Autónál lehetőség van igénybe venni a gumiabroncs tárolást.
A téli és a nyári gumi csere során, a négy-négy abroncsot cipelni, ki-be pakolni az autóba nem csak nehéz és kosszal jár, de az abroncsoknak sem tesz jót feltétlenül. A Petrányi Autónál ez elkerülhető, a gumiabroncsok professzionális tárolása pedig garantált! A szakszerű gumitárolással az abroncsok élettartama meghosszabbítható, ezért érdemes igénybe venni szolgáltatásunkat.
További tudnivalók
-
Hogyan ellenőrizhetők a fékek?
Érdemes rendszeresen ellenőriztetni, de azonnal forduljon szervizhez a figyelmeztető lámpa felgyulladása vagy fékcsikorgás esetén.
Tovább -
Hogyan ellenőrizhetem az akkumulátort?
Az akkumulátor állapotát különösen ajánlott ellenőrizni a hideg tél előtt és után, mivel a hideg időjárás káros hatással van a működésére.
Tovább -
Miket érdemes rendszeresen ellenőriznem?
Az ablaktörlőlapátokat, a motorolaj, kormányszervó és hűtőfolyadék szintjét, a fagyálló folyadékot, a gumiabroncsok nyomását és épségét, világítást.
Tovább -
Hogyan érdemes otthon tárolni a gumikat?
A gumiabroncs tárolást sokan nem szeretnék egy erre a célra specializált cégre vagy szervizre bízni, ilyenkor édemes néhány alapszabályt betartani.
Tovább